Megérkezett Moszkva kemény válasza szövetségese váratlan pálfordulására
Oroszország immáron 2026 augusztusáig halasztotta két Sz-400-as légvédelmi rendszer szállítását Indiának - számolt be az ISW.
Oroszország immáron 2026 augusztusáig halasztotta két Sz-400-as légvédelmi rendszer szállítását Indiának - számolt be az ISW.
Hiába dühöng az Egyesült Államok az orosz területeken található olajfinomítók elleni dróntámadások miatt, nagyon úgy tűnik, hogy Ukrajnát ez cseppet sem érdekli, és folytatja az orosz gazdaság elleni hadjáratát.
A közösségi médiában jelentek meg az első felvételek Szevasztopolról azt követően, hogy az éjszaka folyamán Ukrajna Storm Shadow/SCALP-EG cirkálórakétákkal (valójában robotrepülőgépekkel) támadta a Krím félszigetet.
A brit védelmi minisztérium vasárnap is közzétette hírszerzési jelentését az ukrajnai háborúról: ezúttal a megszállt ukrajnai területekre tervezett új orosz vasútvonalról írtak.
Varsó magyarázatot fog kérni Moszkvától az orosz cirkálórakéta által vasárnapra virradóan elkövetett légtérsértésre – jelentette be Pawel Wronski, a lengyel külügyminisztérium szóvivője.
A szombat éjjeli, a Krím félszigeten található Szevasztopol elleni támadások során az ukrán vezérkar szerint sikeres csapást mértek két orosz partraszállító hadihajóra, a Jamalra és az Azovra – írja a The Kyiv Independent.
Ukrajna rakétákkal támadta a Krím félszigetet szombaton késő este. Orosz közlés szerint légvédelmük több mint tíz ukrán rakétát semmisített meg, de anyagi kár és személyi sérülés is történt. Felvételek szerint egy Storm Shadow rakéta hatalmas robbanással becsapódott Szevasztopolban.
Vasárnapra virradóra Oroszország ismét nagyszabású dróntámadást hajtott végre ukrán városok ellen. Az egyik orosz cirkálórakéta a lengyel légtérbe is behatolt, emiatt riasztották a lengyel légierőt, illetve a NATO-szövetségesek közelben lévő gépeit – írja a Reuters.
Korábban megkérdőjelezhetetlenül az Egyesült Államok volt a Közel-Kelet legfontosabb hegemón szereplője, de az elmúlt években Washington befoláysa meggyengült a régióban. A keletkezett réseket Amerika riválisai kíméletlenül igyekeznek betölteni, különösen Oroszország indított erőteljes kampányt a stratégiai fontosságú kérdésben. A Washington Institute tanulmánya arra a kérdésre keresi a választ, hogy hogyan lett egy egész térség Vlagyimir Putyin orosz elnök hatalmi harcainak legfontosabb része.
Kevés a lőszere az ukrán erőknek, Európától vár segítséget Voldimir Zelenszkij ukrán elnök. Közben az oroszoknál megkezdődött a félelmetes pusztításra képes a FAB-3000-es bombák tömeggyártása. Péntek este súlyos terrortámadás érte Moszkvát, melyért az Iszlám Állam vállalta a felelősséget, ám az oroszok az ukránokat gyanúsítják.
Mostanáig 133-ra emelkedett a pénteki moszkvai merénylet igazolt halálos áldozatainak a száma – közölték az orosz hatóságok. Az Iszlám Állam (ISIS) csoport közben szombaton közzétett egy fotót, amelyen állítólag az a négy férfi látható, akik pénteken megtámadták a Moszkva melletti Crocus City komplexumot.
Szombaton a kora reggeli órákban Oroszország négy S-300-as rakétát indított a Donyecki terület megszállt részéről, és 34 darab Shahed típusú drónt a Kurszki területről és a megszállt Krím-foknál lévő Chauda-foktól.
Egyes nyugati bankok lobbiznak azért, hogy a befagyasztott orosz eszközökön szerzett több milliárd eurós kamatbevételeket és más jövedelmeket ne osszák újra az uniós elképzelések szerint (90%-ban fegyvert vásárolnának belőle Ukrajnának), ugyanis attól tartanak, hogy az utalások végrehajtása költséges pereskedéshez vezethet Oroszországgal – számolt be a Reuters.
Ukrajnának nem volt köze a pénteki Moszkva melletti lövöldözéses támadáshoz, és az ukrán kapcsolatra vonatkozó feltételezéseknek "semmi közük a valósághoz" – nyilatkozta szombaton a kijevi katonai kémügynökség szóvivője.
Fegyveresek törtek be pénteken a Moszkva melletti Crocus City Hall kulturális központba, legalább 93 embert megölve és több tucatnyi embert megsebesítve. A támadás a 2004-es beszláni iskola ostroma óta a leghalálosabb oroszországi támadásnak számít. A Reuters összeszedte, mit tudunk a támadásról és annak hátteréről eddig.
Péntekre virradóra számos ukrán várost és energetikai létesítményt ért orosz rakétacsapás. Találat érte Ukrajna legnagyobb vízerőművét, a Dnipro Vízerőművet, de az ország legnagyobb gátjának átszakadása nem fenyeget. Az ukrán csapatoknak „megalázó” mennyiségű lőszer áll rendelkezésre az Oroszország elleni háborúban, és a hadseregnek sürgősen több légvédelmi eszközre is szüksége van – mondta Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Brüsszelben ülésező uniós tagállami vezetőknek. Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter a Nyizsnyij Novgorod-i hadiipari komplexumban járt, ahol megkezdték a félelmetes pusztításra képes FAB-3000-es bombák tömeggyártását. Este terrortámadás érte Moszkvát, gépkarabélyokkal felszerelt fegyveresek válogatás nélkül gyilkolni kezdtek egy koncerten.
Oroszország saját maga szervezte meg a Crocus City-t ért terrortámadást, ehhez hasonlóan kezdte uralmát „a kremli zsarnok” is – jelentette ki Andrej Juszov, az ukrán védelmi minisztérium hírszerzési osztályának egyik szóvivője.
Orosz források arról számoltak be, hogy újabb NASAMS légvédelmi rakétarendszert veszített el Ukrajna. Az esetről felvételeket is közzétettek.
Szörnyűnek nevezte a Fehér Ház nemzetbiztonsági szóvivője a moszkvai terrortámadásról szóló felvételeket és közölte azt is, hogy „nincs jele” annak, hogy Ukrajna áll a háttérben.
Az orosz Balti Flotta hadgyakorlat közben eltalálta a "Lobanov kapitány" halászhajót 2024. március 19-én, ami három halálos áldozatot és négy sérültet eredményezett; az incidens körülményei továbbra is tisztázatlanok, a túlélőket kihallgatták - tudósított a mil.in.ua.
"Ne hagyjátok, hogy kicsinyes érdekek mozgassanak benneteket." A Budapesti Corvinus Egyetem az idei diplomaosztóra Szabó...
Az ESG, vagyis az Environmental, Social & Governance (Környezetvédelmi, Társadalmi és Irányítási) keretrendszer egyre...
A legtöbb házaspár különböző lakástervek megvalósítására költi a Babaváró hitel immár 11 milliós összegét....
A rövidesen, egészen pontosan 2024. augusztus 1-én hatályba lépő (és utána több lépcsőben alkalmazandóvá váló)...
Nagyon terjed az Egyesült Államokban az új e-mailes átverések, amik pofonegyszerűek, mégis végtelenül hatásosak....
Jó ideig alapvetés volt, hogy a prudens észak-európai államok tartják és húzzák magukkal a fegyelmezetlenebb déli...
Miért nem kötvényt bocsátottak ki?
A megtakarítások növelésében érdekeltek.
Most nem lennénk a bérlők helyében, de valós alternatíva venni?